Archívum
Kisszállási Naptár
2021. november
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Pisti

erzsébet programAz elmúlt évhez hasonlóan a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet-program keretében 2013-ban is szociális üdültetésre teremt lehetőséget, az idén is közel 3 milliárd forintnyi összegből gazdálkodva. Ennek keretében olyan csoportok (nagycsaládosok, nyugdíjasok, fogyatékkal élők és közfoglalkoztatottak) nyújthatnak be pályázatot egy hetes pihenésre, akiknek segítség nélkül nem állna módjában kikapcsolódni. Részükről 5000 forint önerőre van szükség, kivéve a közfoglalkoztatottakat, akik terhét a szakszervezet átvállalta, így ők teljesen költségmentesen nyaralhatnak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2013. január 1-től új törvény szabályozza a kéményseprő-ipari közszolgáltatást.

A FILANTROP Kft. 79 településen lát el kötelező kéményseprő-ipari tevékenységet Bács-Kiskun Megyében. Ez idáig a Megyei Önkormányzat kötelezettsége volt a közszolgáltatás. Helyébe 2012-ben a kecskeméti önkormányzat lépett jogutódként. A kecskeméti közgyűlés év végén döntött a 2013-ban alkalmazandó díjakról.

Egyes kazán-kéménytípusoknál emelkedéssel, máshol csökkenéssel számolhatnak a lakás- és háztulajdonosok. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tisztelt Gazdálkodók!

Április hónaptól megnyílik a lehetőség a 2013. évi területalapú támogatások (TERA) benyújtására. A kérelem benyújtását el lehet végezni önállóan, amennyiben rendelkezik ügyfélkapuval, tanácsadó segítségével illetve technikai segítségnyújtó igénybevételével. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Földhasználat – további információk…

 

Rögzítésre került a jogszabályban, hogy a zártkertek tulajdonosainak nincs semmiféle bejelentési, regisztrációs kötelezettségük. Zártkertek használatát csak a haszonélvezőnek, továbbá annak a kívülálló harmadik embernek kell bejelentenie, aki a tulajdonossal, illetve a haszonélvezővel kötött megállapodás alapján használja a zártkertet. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tisztelt Lakosság!

Az előzetes felmérés alapján idén is igény van a lassú gépjárművek vizsgáztatására. A vizsgáztatással kapcsolatos szervezési munkát ismételten magamra vállalom. Kérek mindenkit, hogy 2013. április 15-ig telefonon, vagy e-mailben jelezze felém a részvételi szándékát, hogy az illetékes hatóságokkal fel tudjam venni a kapcsolatot. Megfelelő gépjárműszám esetén várhatóan 2013 április végén ismételten lassú gépjárművek vizsgáztatása lesz Tompán. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Ha neme, faji hovatartozása, bőrszíne, nemzetisége, nemzetiségi vagy etnikai kisebbséghez való tartozása, fogyatékossága, életkora, egészségi állapota, vallási- vagy világmeggyőződése, politikai vagy más véleménye, anyanyelve, családi állapota, anyasága vagy apasága, szexuális irányultsága, nemi identitása, vagyoni helyzete vagy egyéb tulajdonsága miatt hátrányos megkülönböztetés éri.

 

Ingyenes család- és gyermekvédelmi tanácsadás

Az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, Székesfehérvári Álláskeresők Egyesülete

ingyenes jogi tanácsadást indít

család- és gyermekvédelmi témakörben

Sziklainé dr. Kiss Erzsébet

ügyvéd segítségével. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Aktuális információk az útlevél igénylésével kapcsolatosan

 

Hamarosan itt a szabadságolások és ezzel összefüggésben az utazások időszaka. A jó idő miatt hatalmas sorokra lehet számítania annak az okmányirodákban, aki útlevelet szeretne igényelni. A várakozással járó kellemetlenségek elkerülése érdekében érdemes tehát, időben elindulni és az utazáshoz szükséges okmányokat beszerezni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

SAJTÓKÖZLEMÉNY

                                                                                                                                    Hivatalból segítünk!

Országos adománygyűjtő akciót hirdet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal

 

Az elmúlt hétvégén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét is elérő extrém időjárás következtében mintegy 83 ezer háztartás, körülbelül 200 ezer lakos maradt napokig áramszolgáltatás nélkül. A kár országunk egyik leghátrányosabb területét és az amúgy is napi megélhetési gondokkal küzdő embereket érintette, akiknek sok esetben a fagyasztószekrényben tárolt és az áramszolgáltatás hiánya miatt megromlott húskészletük volt az összes megtakarításuk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Az Országgyűlés elfogadta a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény módosítását.  A törvényességi felügyelet szabályainak módosítását elsősorban az időközben bekövetkező törvényi változások, valamint a 2012. január 1-től bevezetett törvényességi felügyelet intézményének egy éves tapasztalata indokolt.   A 2013. május 1-jén hatályba lépő szabályok értelmében  lehetővé válik, hogy a kormánymegbízott legvégső eszközként kötelezettségvállalót jelöljön ki a polgármesteri hivatal vagy közös önkormányzati hivatal köztisztviselői közül, ezzel végre elkerülhetővé válik, hogy aláíró hiányában az önkormányzatok gazdasági működésében (pl. szociális segélyek, támogatások kifizetése) fennakadás legyen. A módosítások emellett  lehetővé teszi társulások felügyeletei bírságolását is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Időjárás előrejelzés
e-Ügyintézés
TOP-2.1.3
KÖFOP Pályázatok
Oldaltérkép