e-Ügyintézés
Időkép Kisszállásról
Időjárásállomás
Archívum
Kisszállási Naptár
2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Obester Zsolt

 Tisztelt Lakosság!

Az önkormányzat a koronavírus terjedésének visszaszorítása érdekében, a mai naptól kezdődően, a település frekventált közterületein, fertőtlenítési munkákat végez.

  • A központi buszmegállóban, (váróterem-ajtó, pad, mosdó, kuka) naponta kettő alkalommal: reggel 8 illetve 14 órakor.
  • A külterületi buszmegállók területén naponta egy alkalommal. (pad és kuka)
  • A piactér területén csak piaci napokon lehet kereskedelmi tevékenységet folytatni. (kedd, szombat) Minden piaci nap előtt fertőtleníteni kell a piactér mosdóját, kapuját. Minden árusnak felelősséggel nyilatkoznia kell arról, hogy a szükséges higiéniai feltételeknek megfelel, és azokat a vásárlókkal is betartatja!
  • Az orvosi rendelők fertőtlenítésére fokozott figyelmet fordítanak az ott dolgozók. (kilincsek székek, vizsgáló ágy, wc). A fogorvos a sürgősségi eseteket, rendelési időben ellátja, az időpont egyezetés telefonon történik.
  • A nappali intézményben jelenleg zárt ajtók mögött folyik az étel adagolása, oda idegeneknek belépni TILOS! Az ételszállítással/ételkiosztással foglalkozó személyek részére a szájmaszk és a védőkesztyű használata és a szükség szerinti fertőtlenítés kötelező. Az ebéd helyben fogyasztása a veszélyhelyzet ideje alatt szünetel.
  • A gyermekétkeztetés kötelező önkormányzati feladat. Az étel kiszállítása érdekében az önkormányzat éthordókat vásárol, amelyek fertőtlenítése a kiosztó helyen történik majd. Az ebédszállító járművek fertőtlenítése (tanyagondnoki busz és kerékpárok egyaránt) a veszélyhelyzet ideje alatt az üzemeltetők napi kötelező feladata.
  • A 65 év feletti étkezők részére, jelenleg egyszer használatos edényben szállítja ki az önkormányzat az ebédet.
  • A Gondozási Központban a látogatás a veszélyhelyzet ideje alatt szünetel.

Kérem a fenti tájékoztatás szíves tudomásul vételét!

Kisszállás, 2020. március 23.

Rozsnyai Attila sk.                             Csiszár Csaba sk.

Polgármester                                       Jegyző

Az FBH-NP Nonprofit Kft. az MMI. rendeletben foglaltak betartása, a kötelező közszolgáltatás fenntartása érdekében operatív intézkedési tetvet ad ki, melynek a célja a járvány okozta megbetegedések számának minimalizálása, a járvány terjedésének lassítása, valamint a lakosság, illetve a közszolgáltatás ellátását biztosító munkaerőállomány egészségének megőrzése.

A hulladékgazdálkodást érintő egyes változások:

  • Ügyfélszolgálati irodák személyes ügyintézési lehetőségének megszüntetése
  • A szelektív válogatómű leállítása
  • Hulladékudvarok bezárásra
  • A hulladék gyűjtésére szolgáló zsákok személyes átvételének felfüggesztése
  • A hulladékkezelő telepekre történő beszállítások, valamint az onnan történő kiszállítások során alkalmazandó beléptetési rend szigorítása
  • Kórházakból származó hulladék elkülönítetten történő gyűjtése
  • Házhoz menő lomtalanítás ideiglenes felfüggesztése

Teljes tájékoztató az alábbi linken olvasható.

A naprakész intézkedési terv a www.fbhnpkft.hu oldalon érhető el.

Március 16-tól a gyermekorvosi ellátás szerkezete változik a jelenlegi törvényi szabályozás értelmében!

Lázas, hurutos gyermekkel a rendelőbe ne jelenjenek meg!!
Telefonon vegyék fel a kapcsolatot velünk minden esetben (betegség és receptigény kapcsán is)!
tel: 06-30/397-2313
06-77/740-741

Orvossal tartott konzultációs idők:
KISSZÁLLÁS :
hétfő : 13 – 14 óráig
szerda : 13 – 14 óráig
csütörtök : 13 – 14 óráig
Konzultációs orvos: dr. Szarvas Gyula

Megértésüket köszönjük!

Kedves Szülők/ Várandósok!

A kialakult helyzetre való tekintettel a védőnői tanácsadások meg lesznek tartva, azonban senki számára nem lesznek kötelezőek. Aki szeretne tanácsadásra jönni, az kérem, csak egészségesen tegye meg.

Ha a gyermek vagy a szülő köhög, fáj a torka, lázas, folyik az orra stb..  kérem, maradjanak otthon!

Valamint a tanácsadóban egyszerre csak 1 család tartózkodjon, a többiek lehetőleg kint az udvaron várakozhatnak.

Valamint felhívnám a figyelmet a váró teremben található kézfertőtlenítő használatára is.

A gyermekorvos távolléte miatt a kötelező védőoltások megszervezése folyamatban van.

Helyettes gyermekorvos: Dr. Szarvas Gyula

Visszavonásig a védőnői családlátogatások többségében online vagy telefonos formában fognak zajlani (telefon, e-mail, messsenger, facebook stb..)

Telefonos elérhetőség: 06-30/233-16-50

Megértéseteket köszönöm!

Nagy Anita

védőnő

Tisztelt Kisszállási Polgárok!

Kedves Testvérek!

A Püspöki Kar Közleményét szeretném közzé tenni. Illetve a Kisszállási Egyházközség konkrét rendelkezéseit.

Mivel nem tarthatunk nyilvános szentmiséket, így vasárnap sem lesz szentmise. A felvett szentmise-szándékot az engedélyezett magán szentmisén mondjuk el.

Határozatlan ideig minden más közös imádság elmarad. Így a keresztút, litánia, keresztelés, esküvő. A nagyböjti lelkigyakorlat is elmarad.

Egyetlen kivétel a temetés, amelyet egyszerű formában, röviden kell megtartani.

Írásban mellékelve

Tisztelt Lakosság!

     A lakosság további védelme érdekében a játszóterek és a sportpálya nem látogatható a mai naptól a veszélyhelyzet végéig. Kérjük a korlátozás maradéktalan betartását.

Kisszállás, 2020. március 17.

                                                           Megértésüket köszönjük!

Rozsnyai Attila                                                                                             Csiszár Csaba

   polgármester                                                                                                   jegyző

Tisztelt Kisszállási Lakosok!

Az idős korosztály van leginkább kitéve a koronavírus járvány veszélyének, ezért rendkívül fontos, hogy ők mindenképp legyenek óvatosak és lehetőleg ne hagyják el otthonukat.

A napi ügyek vitelében (bevásárlás, gyógyszer-felíratás, gyógyszer-kiváltás) fontos, hogy az idősek ne személyesen járjanak el, hanem lehetőség szerint vonják be hozzátartozóikat, ismerőseiket. Amennyiben nincs a közvetlen környezetében bevonható személy, úgy az önkormányzat fog gondoskodni a kisszállási idősekről (65 év felett).

A veszélyhelyzet ideje alatt az ellátás abból fog állni, hogy heti két alkalommal lehetőséget biztosít az önkormányzat az alapvető élelmiszerek és egyéb háztartási cikkek beszerzésére, és házhoz szállításra tanyagondnokok és házi segítségnyújtók közreműködésével. A beszerzés a boltok készlete alapján fog történni.

Szolgáltatási igényét úgy tudja jelezni, hogy 2020. március 18-án (szerdán) 12.00 óráig Sólya Lászlóné Arankának bediktálja nevét és elérhetőségét a +36/70-334-31-99-as telefonszámon.

Nyomatékosan kérem Önöket, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt maradjanak otthonaikban, és szükség esetén éljenek az önkormányzat által kínált lehetőséggel.

Kisszállás, 2020. március 16.

Köszönettel:

Rozsnyai Attila sk.                                              Csiszár Csaba sk.

polgármester                                                              jegyző

Tisztelt Kisszállási lakosok!

A közétkeztetésre vonatkozó átmeneti szabályozások:

A hétfői napra igényelt ellátás a „Nappali” épületben átvehető, feltételei:

  • megfelelő méretű éthordó,
  • csak felnőtt veheti át,
  • külön figyelmet fordítsanak az edény tisztaságára és fertőtlenítésére!

Átvételi időpontok:

Ovisok 1100 – 1130
Alsó tagozatosok 1145 – 1215
Felső tagozatosok 1230 – 1300
Vendég étkezők 1315-től

Kérem a zavartalan kiszolgálás érdekében a fenti időpontok szigorú betartását!

Köszönettel,

Rozsnyai Attila

polgármester s.k.

Az önkormányzatunk: saját hatáskörében a koronavírus terjedését megelőzendő, az alábbi intézkedéseket vezeti be:

Óvoda: 

Az Önkormányzat a fenntartásában levő Napraforgó Óvodát március 16-tól határozatlan időre bezárja. Rendkívül indokolt esetben gyermekfelügyeletet biztosít az önkormányzat, melynek helyszíne a bezárt óvoda. Az óvintézkedés jegyében a bejárati ajtóban átveszik a dajkák a szülőktől a gyermeket.
Kérjük, aki meg tudja oldani (idős nagyszülők segítsége nélkül) tartsa otthon gyermekét. Aki az otthontartás mellett dönt, kérjük a szokásos csatornákon értesítse az óvodát.
Kérjük, hogy azon gyermekek szüleit, ahol a gyermekkel egy háztartásban élő családtagok közül bárki február 29-e után, bármely külföldi országból érkezett haza, a gyermeket a hazaérkezéstől számított 14 napig ne vigye se óvodába, se más közösségbe. Fokozottan felhívjuk a figyelmet, hogy az önkormányzati fenntartású nevelési, oktatási intézmények továbbra sem fogadnak semmilyen bakteriális vagy vírusos megbetegedésben szenvedő gyermeket.

A Családi Bölcsőde:

A Családi Bölcsőde bezárása nem indokolt az alacsony gyermeklétszám miatt.

A Művelődési Ház és Könyvtár:

A Művelődési Ház és Könyvtár március 16-tól a veszélyhelyzet időszaka alatt korlátozottan tart nyitva. A szolgáltatások elérhetőségéről az Intézményvezető dönt.

Népkonyha:

A népkonyhai ebédosztás, a megfelelő óvintézkedések bevezetése mellett folytatódik.

Polgármesteri Hivatal:

A Polgármesteri Hivatalbab a személyes ügyintézésre csak rendkívüli indokolt esetben lesz lehetőség. A Hivatal elsősorban digitális csatornákon (telefon, e-mail) keresztül látja el az igazgatási feladatokat. Hivatali elérhetőségek: https://kisszallas.hu/kozerdeku-adatok/polgannesteri-hivatal/

Gondozási Központ:

A legfontosabb az idősek egészsége, mert ők a legveszélyeztetettebb korosztály. A Gondozási Központ Intézmény látogatási tilalma továbbra is érvényben marad.

Fokozott gondoskodásra hívom fel a hozzátartozók, a szomszédok figyelmét az idősek vé­delme érdekében. Segítsük őket a bevásárlásban a gyógyszerek kiváltásában, utazásban stb., ezzel is jelentősen csökkenthető a fertőzés veszélye.
Jelenleg településünkön fertőzött személről nincs tudomásunk egy tünetmentes személy került a mai napon járványügyi megfigyelés alá.
A fenti intézkedések visszavonásig érvényesek.

A tájékoztatás írott formában.

Időjárás előrejelzés
KÖFOP Pályázatok
Oldaltérkép