e-Ügyintézés
Időkép Kisszállásról
Időjárásállomás
Archívum
Kisszállási Naptár
2016. november
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

november 2016 hónap bejegyzései

Az Országos Főállatorvos 4/2016. számú határozata alapján, az érintett megyék területein, így községünkben is zártan kell tartani a baromfit. Amennyiben ez nem megoldható a kifutót megfelelő erősségű madárhálóval kell védeni. A madárhálóval a lefedett résznek, melyre a baromfi kiengedhető, legalább az állattartó épület alapterületével kell megegyező nagyságúnak lennie.

A teljes hivatkozás ide kattintva letölthető

A leírt feltételek visszavonásig, illetve új feltételrendszer kihirdetéséig maradnak életben.

Tisztelt lakosság!

Településünk külterületén /négyestelepi kacsatelepen/ madárinfluenzát diagnosztizáltak.

kisszallas-terkep
A Bács-Kiskun megyei Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- és Talajvédelmi Főosztálya november 12-én (szombaton), településünk külterületét érintően védőkörzetet a belterületet érintően pedig megfigyelőkörzet jelölt ki, amelyből kifolyólag a mellékelt kormányhivatali határozatban foglaltak szigorú betartása vált szükségessé.

A telep három kilométeres körzetén belül védőkörzet, tíz kilométeres körzetén belül pedig megfigyelőkörzet kialakítását kellett elrendelni. Minden körzeten belüli állattartó saját és a lakosság érdekében tartsa illetve tartassa be vírus terjedése érdekében meghatározott előírásokat.

A határozatokat az alábbi linkeken letölthetőek:

Védőkörzet elrendelése

Megfigyelési körzet elrendelése

elbir

Az ELBIR bűnmegelőzési osztálya megbízásából közzétett aktuális hírlevél:


Gyermekek gyásza

10 Tipp a biztonságos online bankoláshoz

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés

 

Cím: 6000 Kecskemét, Batthyány u. 14.
Telefon: +3676/513-300/3027
Mobil: +3620/560-5146
Email: elbir@bacs.police.hu

A dokumentum letölthető a linkre kattiva: Legfontosabb tudnivalók a kéményseprésről
Az alábbiakat foglalja magában:

  • Ki sepri a kéményt?
  • Mikor jön a kéményseprő?
  • Mennyibe kerül a kéményseprés?
  • Mi tartozik bele az ingyenes sormunkába?
  • Hogyan lehet a szolgáltatást megrendelni?
  • Kint járt a kéményseprő, de nem tisztította ki a kéményt

A község területén az avar és kerti hulladékot elsősorban hasznosítani, komposztálni kell.

Kisszállás község Önkormányzat Képviselő-testületének a szabadtéri égetés szabályairól szóló 9/2016. (IV.1.) számú rendeletének értelmében az avar és kerti hulladék nyílttéri égetése ősszel október 15. és november 30. között, naponta 9-18 óra között telekhatáron belül engedélyezett. Közterületen kerti hulladék és avar nyílttéri égetése tilos.

Lábon álló növényzet, tarló égetése belterületen tilos.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

 

dsc_0499


A Kisszállási Nyugdíjas Egyesület szervezésében köszöntötték az időseket október 29-én a Művelődési Házban. A rendezvényen tompai és kunfehértói nyugdíjas egyesület tagjai is részt vettek. Urlauberné Horváth Éva az egyesület elnöke nyitotta meg az estét, majd Kispál István polgármester úr köszöntője után Tóth Marcell és Papdi Nikoletta táncával kezdődött a műsor. A  Sallai István Általános Iskola alsós diákjai folytatták, szívhez szóló verseket és körjátékokat adtak elő. A népdalkör vidám népdalcsokorral köszöntötte a továbbiakban a résztvevőket.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Időjárás előrejelzés
KÖFOP Pályázatok
Oldaltérkép